Alex Rider az eddig megjelent öt kötetben nem csak a jellemfejlődés/acélosodás és a felnőtté válás szép példáját produkálta, hanem minden alkalommal képes humorosan, ha úgy tetszik, könnyedén venni az MI6 által rásózott küldetéseket, így oldva az egyébként nyomasztó felelősség okozta stresszt.
Ráadásul Horowitz érezhetően eleve kitervelte az egész sztorit, egymásra épülő, ha úgy tetszik téglánként összeálló építményt kapunk, amelyből lassacskán (könyvről-könyvre) körvonalazódik Alex múltja, szüleinek IGAZ története.

Tizenéves korából fakadó törvényszerű lázadása leginkább a rákényszerített kémszerep ellen irányul, az iskolával és a felnőttekkel többé-kevésbé kijön. Persze lázadása egyelőre hiábavaló, mivel a Királynőnek, Angliának és úgy általában a világnak szüksége van rá.
Vicces módon ez a helyzet főként az MI6 vezetőjének nincs ínyére, aki így fogalmaz: „Mert ott valami nincs rendben, nagyon nincs rendben, ahol egy ország biztonsága egy tizennégy éves fiú vállán nyugszik.”

Ám mindenki kényszerpályán van, ezúttal egy nemzetközi bűnszövetkezet, a Scorpia léte, és ténykedése miatt (hasonlóval került szembe annak idején James Bond is, úgy tűnik, akkor félmunkát végzett), akik valami világraszóló gazságra készülnek.
A megmentő szerepe ismét Alexnek jutott, aki azonban még nem döntött, melyik oldalnak segít. Elvégre apja éppenséggel a Scorpia megbecsült tagja volt, és neki is bérelt helye van a bérgyilkosok és egyéb banditák között.